A feladat első kilenc pontja mindjárt egy olyan képkészítési feladatra jár, amelyben használandó eszköz az érettségin előforduló szoftverek közül csak a MS Paintben létezik! Ebből nagyon jól látható, hogy a feladat készítője nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy olyannak kell lennie a feladatnak, amely szoftvertől függetlenül, minden esetben ugyanolyan nehézséggel megoldható. Igaz, Gimp-ben az útvonalakkal talán még jobb megoldás is adható a feladatra, de
- A Gimp útvonalai nem szerepelnek a tananyagban, legfeljebb az tanítja, akinek van extra ideje erre, tehát gyanúsan az érettségi követelmények között sem szerepel, vagyis a feladat nem felel meg az előírásoknak.
- Semmi olyan nem kér számon azért a kilenc pontért, amit számon kellene kérnie.
Ezt a feladatrészt az eredetileg készített videómban a tavasszal például kihagytam, miután hiába kerestem a gépemen olyan programot, amellyel megoldható. Azóta megkerestem a Gimb megfelelő funkcióját, így ezúttal meg tudtam mutatni a megoldást. Nehézséget jelentett azonban az, hogy a feladat ugyan nem figyelmezteti a vizsgázót, hogy a húrok nem érhetnek össze, de pontozási útmutató bünteti, ha összeérnek. Ugyanakkor a gitár nyakánál egyáltalán nem könnyű (különösen a Paint-féle eszközzel) elkerülni, hogy összeérjenek.
Egy közismert kolléga, aki szintén javította ezt a feladatot, nagyjából így fogalmazta meg a véleményét (nem akarom szó szerint előkeresni az idézetet, de meg tudnám tenni): Valaki firkált valamit, megtetszett neki az eredmény, ezért beletette az érettségi feladatba. Igaz, hogy nem mér semmit, de neki tetszett.
Az illető kolléga egyébként régebben megjelent, magas színvonalú tankönyvek szerzői között is szerepel, ráadásul tudtommal az érettségi követelményeket kidolgozó bizottsághoz is volt köze annak idején, és korábbi érettségi feladatok (vagy legalább egy) szerzője is. Tehát azt nyugodtan mondhatom: tudja, mit beszél!
A következő problémám a feladattal a szokásos: tipográfiai hiba van benne. Konkrétan a háttérrel, amelynek szürke vonalai lehetetlenné teszik a diák szövegének elolvasását.
A kifejezetten MS szoftverre tervezettsége a feladatnak szintén előjön a harmadik dián elhelyezendő méretvonalaknál is, amelyek a videó elkészítéséhez használt (konkrétan az érettségi idején elérhető) LibreOffice verzióban nem léteznek. Emellett az is kifejezetten aggályos (bár ez a program problémája), hogy a rajzelemek egymáshoz igazítása nem feltétlenül oldható meg tökéletesen. Ez elsősorban amiatt baj, mert nem minden javító tanár van ennek tudatában, így egyikük megadja a pontot, ha nem jó az igazítás, a másik viszont levonja. Ez rontja az objektív értékelés esélyét. Ez persze nem ennek a konkrét feladatnak a hibája, hanem a szoftverek sajátosságai hozzák létre ezt a hibát.
Az viszont már a feladat hibája, hogy alapvető információkat nem tartalmaz a feladat szövege (például az első dia címének formázásáról, vagy a harmadik dia szövegdobozaiban levő szövegről), amely zavaró lehet a vizsgázónak, ha nincs ilyen gyengén megfogalmazott feladatszöveghez szokva. Mivel hasonló szövegezés ezután is lehet, ebből az a tanulság a még ezután érettségizőknek, hogy erre is fel kell készülniük!
Alapvetően a feladat egyszerűen megoldható, eltekintve a képrajzolás esetleges problémáitól. Így ez a feladat is azt az érzésemet erősíti, mint a Latinovits feladat, miszerint a feladatsor nem a tudást akarta mérni, hanem gonoszkodni akart a vizsgázóval: aki át tudja gyorsan verekedni magát a szívatásokon, az a könnyű részekkel sok pontot szerez, még ha nem is túl felkészült, de aki elakad a tankcsapdákon, az az esetleg kiváló felkészültsége ellenére sok pontot veszít, mert kifut az időből.